Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


@&@&@Szépség Tippek&@&@

2009.02.22

Csábító ajkak

 

 Csábító ajkak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Nagy Bea kozmetikus elárulta, hogyan varázsolhatod át a téli hidegben kiszáradt szádat csábítóvá!

2009. január 14. 21:14

A legfontosabb, amit érdemes észben tartani, hogy nem kell egész nap kennünk a szánkat, inkább csak reggel és este. A szervezetnek fontos a folyadékpótlás, és ez a szájra is kihat. Ha valaki megiszik napi két liter vizet, és nem rágja a száját, akkor nem fog repedezni!

Téli védelem
Télen, ha havas környezetben vagyunk és süt a nap (például síelés közben), a szabadon hagyott bőrfelületeket naptejjel kell kenni. De a szájnak is nagyon fontos az UV-védelem, hiszen a szánk nem tud lebarnulni, mert nincs benne festékképző sejt! Egy megfelelő rúzzsal védhetjük szánkat síeléskor is, vagy pedig használhatunk kifejezetten téli fényvédős szájápolót is.

Sminkelés előtt
Sminkelés előtt is mindig le kell ápolni a szánkat! Először is szükségünk lesz egy puha sörtéjű fogkefére, amivel leradírozzuk az elhalt hámsejteket a szánkról. Ezután egy kis mézzel reggel és este 10 percre bekenjük a szánkat. A tizedik perc után le lehet nyalogatni a mézet, és tovább nem is szabad fent hagyni, mert akkor szárít! Ezzel a kezeléssel garantáltan hidratáljuk, de akinek nagyon repedezik annak is tudunk mit ajánlani. A és E vitamin tartalmú készítményekkel lehet javítani a helyzeten, vagy pedig olajjal, mégpedig a jojoba olajjal is kezelhetjük a száradt területet.

Sminkelés
Sminkeléskor figyelni kell, hogy ha rúzst használunk, akkor olyat kell választani, aminek a lehető legalacsonyabb a púder tartalma, mert az is szárít. A szájfények viszont kifejezetten jók, csakúgy, mint a mentolos-kámforos ajakduzzasztó balzsamok.
 

A tökéletes smink alapja

 

 A tökéletes smink alapjaNyeste Beatrix szépségápolási tanácsadó segítségével megtudhatod, hogy mi a tökéletes smink alapja.

2008. november 3. 20:41

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a sminknél kihagyják az arcot: nem használnak korrektort, alapozót és púdert, hanem a smink csak egy kis szemhéjfestésből, spirálból és pirosító szájfényből áll. Ez súlyos hiba, főleg ha nem tökéletes az arcbőrünk! Az alapozás teszi lehetővé, hogy ápolt, szép bőrt kapjunk, melyen ragyog a smink.

Magyarázatként azt mondják, hogy azért nem használnak alapozót, mert eltömítik a pórusokat, és pattanásokat okoznak. De ma már a különböző bőrtípusokhoz kialakított sminkeket lehet kapni, és a mai alapozók már sokféle ápoló összetevőt is tartalmaznak, és ha este nem felejtjük el lemosni a sminkünk maradékát, nem lesz ilyen problémánk.

Válassz bőrtípusodnak megfelelő kozmetikumokat!

Az alapozó (és a többi arcápoló termék) kiválasztásához először is tudnunk kell, hogy milyen az arcbőrünk. Az alábbi leírások segíthetnek eldönteni, melyik típusba tartozunk.

Normál bőr
Jellemzői: Az emberek kb. 5%-ának van normál bőre, ők a szerencsés kevesek. Megfelelően hidratált és védett bőrük üde színű, tompa fényű, tiszta, mert a bőrlégzés tökéletes, az érhálózat vérkeringése optimális és a szaruréteg vastagsága ideális.
Ajánlott alap: Hidratáló színezett krémet használjunk, hogy a bőrt megtartsuk eredeti állapotában. Ha a krémben Q10 van, az a korai öregedés ellen véd, a fényvisszaverő pigmenteket tartalmazó színezett krém pedig a napsütésben jó. Szem alatti karikákra használhatunk korrektort.

Zsírhiányos bőr
Jellemzői: A bőr húzódik, érzékeny, hideg időben kipirosodik, a melegben pedig szinte fáj. A faggyú- és szarutermelése csökkent, ezért tapintása érdes, repedezett, lehet, hogy hámlik. A bőrön nagyon kevés mitesszer van, csak az orrhajlatban van néhány.
Ajánlott alap: Q10, A- és E-vitamin tartalmú alapozó stift. A vitaminok védik a bőrt, a stift használata pedig egyszerű, és a hámló bőrnek tökéletes fedést biztosít.

Vízhiányos bőr
Jellemzői: A hámrétegen kívül az irhában és a bőraljában is vízhiány alakul ki. A bőr színtelen, a pórusaiban fonalszerű, nagyon vékony, sötét komedók látszanak. A bőr tapintása érdes, ami hasonló lehet a zsírhiányos bőrhöz.
Ajánlott alap: folyékony, víztartalmú alapozó. Lehetőleg termálvizet tartalmazzon, mert azzal lehet a legjobban az elveszett nedvességet pótolni.

Vigyázat! A vízhiányos és a zsírhiányos bőrt könnyű összekeverni, mindkettőre azt mondja a köznyelv, hogy száraz, de nem egyforma kezelést igényel a két bőrtípus! Úgy tudjuk megkülönböztetni a két típust, hogy ha megfogjuk a vízhiányos bőrt, az kicsit nyúlik, és míg a zsírhiányos bőrön lehetnek mitesszerek, a vízhiányoson csak az orrhajlatban néhány.

Zsíros bőr
Jellemzői: Faggyútúltengés, aminek mennyisége és minősége is változó. Lehet korpás és olajos, de általában zsíros tapintású, fénylő a bőr. Főként az orrhajlatban előfordulhatnak értágulatok.
Ajánlott alap: Balance bőrkiegyenlítő kompakt, vagy folyékony alapozó. Ezek mindig mattító anyagot tartalmaznak, de közben a víztartalmat pótolják. Púdernak porpúdert válasszunk, mely mattít. Jó még a hab állagú alapozó, mely mattít és fed. Fontos, hogy a pattanásokra gyakran tuti tippnek gondolt szárító stifteket ne használjunk, mert csak sebes és hámló lesz tőle a kritikus rész, de alatta ugyanúgy ott marad a gyulladás. Helyette arclemosó gélt vagy tonikot használjunk, este pedig lehet gyulladáscsökkentő pasztát felvinni a bőrre.

Ha megállapítottuk, hogy milyen a bőrtípusunk és beszereztük a megfelelő alapozót, akkor már csak az alábbi néhány fontos szabályt kell betartani a tökéletes smink tökéletes alapjához.

Az alapozás szabályai

1.) A könnyű, krémes állagú alapozók nagyon kellemesek, és beviszik a bőrbe a szükséges nedvességet.
2.) Alapozásnál „a kevesebb több” elve érvényesül. Vékony, fátyolos réteget hozzunk létre!
3.) A téli alapozó nem illik a nyári bőrhöz!
4.) Az önbarnítót mindig este kenjük fel, hogy reggelre elérje a kívánt hatást. Így egyszerűbb reggel hozzáigazítani az alapozót a bőrszínhez.
5.) Sminkelés előtt használjunk bőrtípusunknak megfelelő hidratáló arckrémet!
6.) A tökéletes alap láthatatlan, illeszkedik a bőr színéhez. A színválasztást az állon próbáljuk ki! Ha barnább a bőröd sárgás árnyalattal kendőzd, ha fehér, akkor rózsással.
7.) A korrektort nedves szivaccsal vigyük fel!
 

Tuti szemöldökszedési tippek

Tuti szemöldökszedési tippek

Nyeste Beatrix szépségápolási tanácsadó segítségével megtudhatod hogyan tudod otthon egyedül profin kiszedni a szemöldököd.

2008. október 24. 19:22

Akik otthon nekiesnek a szemöldöküknek, sokszor elrontják azzal, hogy nem szimmetrikusra sikerül, például az egyik fele rövidebb lesz, mint a másik, és addig-addig próbálják ezt kijavítani, hogy a szemöldökükből semmi sem marad. A szemöldök az egész arcot befolyásolhatja, megadja a dinamikáját. Kihangsúlyozhatja a szemet, mert keretbe foglalja, kontúrt ad neki, és az emberek általában a szemeket nézik meg legelőször. De sajnos nagyon sokféleképpen el lehet rontani a szemöldököt, és ezeket a hibákat nagyon nehéz kijavítani, hetekig tarthat, mire sikerül. Íme a tippjeink a szemöldökszedéshez:

- Határozd meg, milyen formát is szeretnél!
Mindenkinek más szemöldökforma áll jól, de ha nem nagyon szeretnél kísérletezni otthon, akkor jó, ha tudod, hogy általában mindenkinek jól áll az, ha az orr felöli oldalt kicsit vastagabbra hagyjuk, és kifelé elvékonyítjuk. A cérnavékony és a teljesen kiszedett szemöldök kevés embernek áll jól.

- Az ív aránya: 2/3-ad felfelé, 1/3-ad lefelé!
Azt, hogy meddig íveljen fölfelé a szemöldök, egy egyszerű aránnyal meghatározhatjuk: az orr felől indulva körülbelül a szemöldök 2/3-a íveljen felfelé, és a maradék 1/3-ad pedig lefelé.

- Fehér szemceruzával satírozd ki azokat a részeket, amiktől szabadulnál!
Ezzel nagyjából előre láthatod, milyen is lesz a szemöldököd, ha végeztél. Különösen hasznos ez a módszer, ha radikálisan megújítanád a szemöldököd formáját.

- Érdemes beszerezni egy jó csipeszt.
A jó csipesz feje 2-3 mm széles, és a feje nem egyenesen, hanem ferdén van metszve.

- Ha van otthon jégkocka, dörzsöld be vele a szemöldököd környékét!
Ez csillapítja a fájdalmat, ami nagyon érzékeny bőrűeknek megváltó lehet!

VAGY

- Forró vizes törölközőt teríts egy percre a szemöldöködre!
Van aki nem a hidegre, hanem a melegre esküszik, mert a melegtől könnyebben ki lehet húzni a szálakat. Vigyázz azonban, hogy a törölköző ne legyen elviselhetetlenül forró, meg ne égesd magad!

- A szemöldöködet két ujjaddal húzd szét és a szálakat szálirányba húzd ki!
Így könnyebb szedni, mert a szálak így nem simulnak rá a bőrödre. A szálirány az az irány, amerre a szemöldökszál a tövétől nő.

- A kezedet támaszd ki és egyszerre csak az egyik szemöldököddel foglalkozz!
Ha kitámasztod a kezed, nem fog remegni, így nem fogod megcsípni magad. Ha az egyik oldallal készen vagy, a másiknál figyelj arra, hogy szimmetrikus legyen!

- Egyesével és tövestől húzzuk ki a szálakat!
Hirtelen mozdulattal tépd ki a szemöldökszálakat, és egyesével! Ha lassan vagy egyszerre több szálat próbálsz kihúzni, beleszakadhat, és az be is gyulladhat! Ez pedig nem túl szép látvány, és fájdalmas is.

- Semmiképp sem a homlok felől kezdd a szálak kiszedését!
Hiába érzed úgy, hogy a szemöldököd lassan eléri a hajvonaladat, ha kiszeded a legfölső szálakat, a lapos szemöldököd optikailag kisebbíteni fogja a szemedet. Ne feledd, a szemöldököt alulról, a szemed felől kezdd szedni!

- Semmiképp sem a szemöldök szélén, a füleid felöl kezdd a munkát!
A füleid felé sokkal érzékenyebb a bőr, így sokkal nehezebb megszokni a fájdalmat. Ha pedig könnybelábadt szemmel próbálsz vékony szálakat kiszedni, könnyebben elronthatod.

- Ha egy szál túl hosszú, használj ollót!
A hosszú szálakat nem biztos, hogy érdemes kihúzni, lehet, hogy hiányozna a szemöldöködből! Inkább egy ollóval vágd rövidebbre, de légy nagyon óvatos!

- Sminkkel kiemelheted a szemöldököd!
A szemöldök alá, a szemöldökcsontra tehetsz világosabb csillámport
.

Arcápolás házilag

A következő maszkok elkészítési módja nagyon egyszerű. Bőrtípusodnak megfelelően készítsd el a kívánt egyveleget, majd  ecsettel vidd fel az előzőleg megtisztított arcodra. 20 percen át hagyd magadon, had dolgozzon, majd langyos vízzel és mosdókesztyűvel távolítsd el.

Száraz bőrre
Nyomkodj szét 2 evőkanál avokadó-gyümölcshúst és adj hozzá néhány csepp citromot! Bőröd újra feszes és rugalmas lesz.

Normál bőrre:
Egy negyed banánt apríts fel, majd pürésítsd, s keverd el 1 evőkanálnyi nappali krémmel! Így sokáig megőrizheted arcod fiatalságát.

Fáradt bőrre:
Reszelj le egy kisebb almát, konyharuhában nyomkodd ki és keverd el egy teáskanálnyi mézzel! Ezt a maszkot fekvőhelyzetben vidd fel, és rögzítsd nedves törölközővel! Fél órán belül újra üde és friss lesz a képes feled.

Arcunkat sem kíméli a korán kelés, duzzadt ajkakkal, a bedagadt szemhéjakkal, sötét karikákkal ébredhetünk ha nem tudjuk kialudni magunkat. Ébresszük finoman arcunkat is reggel.  Sötét karikák ellen tegyünk az arcra vizes vagy teás borogatást 15 percig. Majd felváltva meleg és hideg mosókesztyűt tegyünk a szemre. Ha még mindig látványos karikák vannak a szemeink alatt akkor, világos alapozóval is eltakarhatjuk a sötét árkokat, és egy pici pirosítóval színt adhatunk az arcnak.

Bedagadt szemek ellen az ujjhegyeinkkel többször nyomkodjuk meg a szem alatti tasakokat (az orr felöl haladjunk a halánték felé). Ezzel gyorsítjuk a nyirokcsomó vízlebontását a szövetekben. Fehér korrektorral igazítsuk a szemvonalat, világos szemhéjárnyékolással pedig a szemünket nagyobbíthatjuk optikailag.

Párnagyűrés ellen a nyitott ablak előtt finoman paskoljuk az arcunkat, az állunkat, és a homlokunkat. Ajkunkkal csücsörítsünk, tízszer mondjunk Q,U, I-t. Húzogassuk a szemöldököt föl-le, ezzel felébreszthetjük az izmokat. Használhatunk nappalra színező nappali krémet, ami jól fedi az arcbőrt.

Ha sápadt vagy reggel, akkor használj rózsaszín vagy világosbarna rúzst, s a száj körvonalát egy árnyalatnyival világosabb ceruzával húzzuk ki.

Az esős-megfázásos időszakban mindnyájan szívesen fogyasztjuk a citromot, elsősorban magas C-vitamin tartalma miatt. Nem árt ha tudod, hogy nem csak a bacikat tartja távol, jelentős eredményeket is elérhetünk vele a szépségápolásban.

Hajunkra
Ha hajmosáskor az öblítővízbe néhány csepp citromlevet teszel és azzal mosod át a hajad, csillogóvá válik a hajad, a szőke hajszíned pedig világosabb lesz.

Fogunkra
Ha naponta két, három citrom karikát elrágcsálsz, a fogaid szép fehérek lesznek, és a leheleted is felfrissül tőle.

Bőrünkre
Egy evőkanál citromlevet keverj össze 1 ek.mézzel és íróval. Vidd fel az arcodra, pár percig hagyd rajta, majd öblítsd le. Kiváló bőrtisztító hatású

Lábunkra
Ha estére, vagy egy hosszú bulizás után bedagad a lábad, frissítsd fel egy hideg citromos lábfürdővel.

Zsíros arcra
Karikázz fel egy citromot, tegyél mellé borsmentaleveleket, majd forrázd le, és gőzölj felette 10 percig.

 

5 parfümözési alapszabály

Az illattrendek folyamatosan változnak, évszakonkét egyre újabb és újabb kompozíciók születnek, s mi is mást szeretünk télen és nyáron, tavasszal és ősszel. Egyetlen dolog viszont örök: az illatok az érzelmeinkre is hatnak és befolyásolhatják párválasztásunkat is, hiszen akinek a szagát sem bírjuk, nehezen teremtünk kapcsolatot. Vigyázzunk, hogy ne kerüljünk hasonló helyzetbe, ne fürödjünk meg a parfümünkben, hiszen pont az ellenkező hatást érhetjük el vele, mint amit szeretnénk. Vonzó illatfelhő helyett taszító kölniáradat lenghet körül minket.
Az 5 parfümözési alapszabály nőknek:

1., Csak keveset és finoman! Ne fújjunk magunkra sokat, és ne is permetezzük az illatot az egész testünkre! Szorítkozzunk azokra a területekre, ahol az erek közelebb vannak a bőrhöz, ezáltal a parfümünk egész nap pulzálni fog.
2., A nap folyamán ne ismételjük folyamatosan a fújkodást, mert attól, hogy a saját orrunk kifárad, és nem érezzük az illatot, másoké nem biztos, s a legtöbb ember nem szeret hatalmas illatfelhőkben megfulladni.
3., Reggelente sokkal kényesebb az orrunk az illatokra, így a testesebb illatokból kevesebbet tegyünk magunkra ilyenkor, mint az esti szórakozáshoz.
4., Ne dörzsöld szét az illatot a bőrön, mert összetöröd az illatmolekulákat, s a parfüm elveszíti az eredeti jellegét és egészen más hatást kelt.
5., Ne feledd el Coco Chanel aranyigazságát sem: "Minden olyan testrészünkre fújjunk parfümöt, ahol szeretnénk, hogy megcsókoljanak!" ;)
 

Pattanások kezelése

2008. 02. 05.

Tippek  apattanások kezelésére

Tiszta pattanás az egész - a tisztálkodásról

Tény, hogy a nyílt mitesszerekben sötét pontokként megülő faggyú és elhalt bőrrészecskék mellé a napi por is berakódik, és a kitágult szőrtüsző-nyílásokat ki kell tisztítani, de nem mindegy, hogy ki és hogyan. A napi mosakodás alkalmával ezeket nem kell bolygatni.
Amit viszont tehetünk: Naponta kétszer érdemes megmosni az arcot valamilyen bőrbarát, lehetőleg illatszermentes, nem allergizáló, bőrközeli, 5,5-ös pH-jú tisztítószerrel. A lúgos szappan a bőrfelület túlzott zsírtalanítása révén végső soron fokozza a faggyútermelést, és mellesleg a faggyúmirigyek kivezető járatának elzáródásában sem ártatlan. Helyette arctisztító tej és tisztítókrém vagy lúgmentes lemosógél is ajánlott. A simogató mozdulatokkal felvitt lemosó szereket langyos vízzel öblítsük le.
Nyilván nem mondtunk sok újat, ez a mindennapi arcmosás receptje. A lemosó felvitelekor a vattapamaccsal kerülni kell az erőteljes dörzsölést. Minden erős nyomás, dörzsölés csak terjeszti a gyulladást azáltal, hogy eloszlatja, bejuttatja a kórokozókat a mitesszerekbe.
Ha az arcbőr megizzad, iktassunk be egy ráadás öblítést langyos vízzel.

További tippek:

Egy tálkában keverjünk össze borsonyi mézet kevés narancslével majd a mutatóujjunkal kenjük fel a gyulladt területre. Kb 5 percig hagyjuk hatni, végül öblitsük le hideg vizzel. A narancslében található gyümölcssav fellazítja a pólust elzáró faggyút, a mézben található antioxidánsok pedig felgyorsítják a gyógyulást.

 

 

 

 

 

ÚJ! l l A narancsbőr kialakulása l l

Pontosabban a statisztikai adatok szerint tíz nő közül nyolcnak okoz szenvedést ez a gyűlöletes szépséghiba.

 

A narancsbőr kialakulása nincs korhoz kötve, már a 16-18 évesek combján, fenekén is felfedezhető, aminek elsődleges oka a hormonokban keresendő.

De ne csak a fogamzásgátló tablettákra, vagy a tiniknél például a hormonális változásokra gondoljunk, hanem főként a hormonszennyezett élelmiszerekre, amelyeket nap, mint nap elfogyasztunk. Vagy a stresszre, a felfokozott élettempóra, a dohányzásra, az alkoholfogyasztásra, a kevesebb mozgásra, és a gyorsétkezdék kínálatára.

 


A sors másik igazságtalansága, hogy a női test bizonyos részei: comb, fenék, csípő, egészen nagy mennyiségű zsírt képesek elraktározni, amelytől aztán alig lehet megszabadulni. Amikor a gombostűfejnyi zsírsejtecskék babszem nagyságúra híznak, lelassul a vérkeringés, ez csökkenti a bőr hőmérsékletét, amitől anyagcserezavarok lépnek fel, és kialakul a cellulit.

 

Az összetapadt zsírsejtek a bőr felszíne felé vándorolnak és a laza kötőszöveten, melynek áldása, hogy például könnyen tágul terhesség idején - könnyen átnyomódnak, így láthatóvá, tapinthatóvá válik a paplanhatású bőr. Ezért a 20-30 éves nők több, mint 45 %-a küzd a problémával, míg a 30-35 évesek újabb 20 százaléka csatlakozik a narancsbőrtől szenvedőkhöz. Aztán amikor a nők elérik az 50 éves kort, már 98 százalékuknak jelent problémát.

 

 

 

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛

l lEnnyire fontos a haj?l l

Természetfeletti erő?

Bizony sok nőt vértez fel hihetetlen, szinte természetfeletti erővel, -amit korunkban inkább magabiztosságnak, önbizalomnak hívhatunk - egészséges és szép hajkoronája.
Még akkor is az egyik legfontosabb díszünk a hajunk, ha véletlenül bőrünk, fogaink és egyéb külső jegyeink is tökéletesek. Mindannyian ismerjük azt az "újjászületést" amikor a fodrász egy jól sikerült frizurával örvendeztet meg minket. Úgy érezzük, megváltoztunk, szebbek, kívánatosabbak lettünk, most aztán minden sikerülhet! És bármilyen furcsa, ilyenkor általában tényleg sikeresebbek vagyunk.

Hajunk árulkodik rólunk

A haj hirtelen állapotromlása gyakran árulkodik a szervezet megbetegedéséről. Állagának megóvásában fontos szerepet játszik az egészséges fehérjedús, aktív vitamin- és nyomelemdús étrend, a sportolás, a stressz kerülése és a betegségek megelőzése. A környezeti ártalmak (napsugárzás, szmog, elektroszmog) viszont súlyosan károsíthatja hajunkat.

Hajmosás, hajápolás

A rendszeres és hajszerkezetnek megfelelő kíméletes ápolás, a hajápoló termékek gondos megválasztása nagyban hozzájárulhat a hajkorona megőrzéséhez. A hajápoló termékeket mindig fejbőrünk állapota alapján válasszunk! Fejbőrünk állapota genetikailag adott, ugyanakkor a haj szárazsága vagy zsírossága a külsőleg ráragadó, a fejbőr faggyúmirigyei által termelt faggyú mennyiségétől függ. Száraz fejbőr esetén a fejbőr hidratálására vagy olajozására is szükség lehet. Előfordulhat, hogy hámló, száraz fejbőrről azt hisszük, hogy korpás, pedig egyszerűen csak ki van száradva. A fejbőr állapotának meghatározásához kérjük bőrgyógyász, hajgyógyász vagy fodrász segítségét!

Mire figyeljünk?

Sajnos társadalmunkban nem kivitelezhető a ritka hajmosás, pedig minél kevesebbszer mosunk hajat, annál jobban kíméljük azt. Valójában a heti egyszeri hajmosás lenne az ideális. Hajmosás során ne vakarjuk, hanem finoman, de alaposan masszírozzuk végig a fejbőrt. A haj maga ugyan már nem élő anyag, de a hajhagymák igen. S a finom masszás serkenti a vérkeringést, segíti a káros anyagok távozását a fejbőrből, és gyorsítja a hajnövekedést. A törülközővel ne dörzsöljük a hajat, mert ezzel összegubancoljuk, elősegítve a hajvégek szétválását, töredezését.
Ne durva kefével vagy sűrű fogú fésűvel bontsuk ki a hajat. Vizesen a ritkás, vastagabb fogazatú fésű, szárazon a puha kefe a legalkalmasabb a haj fésülésére.
Ne akarjuk gyorsan megszárítani a hajat, magas fokozatra kapcsolva a hajszárítót. A fejbőr és a hajhagymák rosszul tűrik a forróságot, s a haj is sokat veszít természetes nedvességtartalmából.
A környezet - por, szmog vagy nyáron a tenger sós vize - is sokat árthat a hajnak. Ha kell, sűrűbben mossunk hajat, de esetleg elég az is, ha sima vízzel átöblítjük.

Samponok

Ha száraz, vékony hajunk van, akkor használjuk a "száraz hajra ajánlott" samponokat vagy a kíméletes gyermeksamponok valamelyikét.
A zsíros hajjal rendelkezőknek a speciálisan "zsíros hajra ajánlott" samponokat érdemes használni, de ez utóbbiakat nem szabad mindennap igénybe venni.
A dauerrel vagy hajfestéssel károsított, töredezett hajra enyhe, kíméletes gyermeksamponok vagy kondicionálókat tartalmazó samponok ajánlottak.
A károsodott hajra speciális hajerősítő samponok és hajbalzsamok vannak forgalomban. A samponok különböző adalékai - vitaminok, fehérjék, aloe - hosszú távon nem segítik a haj szerkezetét. Figyeljünk a termékek hatóanyagaira (mesterséges és természetes hatóanyagok arányára), az allergénekre és a termék minőségére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szépségápolás

 

Bőr:

 

Eddig semmi gondod sem volt a bőröddel, most viszont amikor belenézel a tükörbe, látod, hogy csillog, az álladon pedig megjelent egy pattanás.?!

Ez azért van, mert a bőröd ugyanúgy változik, mint Te.

Gondoskodj róla megfelelően!

 

Milyen bőröm van?

Bizonyára szép és sima. Még akkor is, ha pattanások, illetve piros foltok tarkítják. Szép vagy, mivel fiatal vagy. Nem lesz szükséged fürdőszobányi kozmetikai szerre. Mielőtt azonban a megfelelő szereket kiválasztod, ellenőrizd, milyen a bőröd. Ez ugyanis nem nyilvánvaló. Több ember is téved!!!

A bőröd:  Lépésről, lépésre

Mosd meg az arcodat, és szárítsd meg alaposan. Ne alkalmazz semmilyen kozmetikumot. Fél óra múlva nézz tükörbe, és alaposan vedd szemügyre a bőrödet. A fény legyen természetes, ne alkalmazz műfényt.

A megfigyelés eredménye:

-A bőröd sima, nincsenek rajta pattanások, piros foltok.: Normál bőröd van.

-A bőröd máris csillog, a pórusok kitágultak.: Ez a zsíros  bőr.

-Nagy pattanásaid vannak.: Hajlamos vagy erre.

-Az arcod egy része csillog, a többi rész matt, sima.: Ez a vegyes típusú bőr.

-A bőrödön piros foltok látszanak, égető érzést tapasztalsz.: Ez az érzékeny bőr.

Minden, amit a bőrápolásról tudni kell

Most már tudod, milyen típusó bőröd van, tehát ápold. Mosd le, tisztítsd meg jó alaposan, alkalmazz arcradírt, használj bőrtápláló krémet. Ha szükséged van rá, használj mattosítót is.

1. szakasz: a tisztítás

Az arcmosáshoz használj ásványvizet (szénsav/buborék menteset). Ha csapvizet használsz, forrald fel előtte. Ne használj szappant, mert tönkre teszi a bőr védőrétegét. A zsíros bőrhöz  való arctisztítók egyben antibakterilális hatásúak is. Így kisebb az esély az újabb pattanások kialakulására.

2. szakasz: a hámosítás

A külső, elhalt hámsejtek eltávolítására minden bőrtípus esetében szükség van. Hetente egyszer használj bőrradírt. Ha kell, ismételd meg a kezelést a problematikus helyeken (homlok, orr, áll).

Fontos:

-Peelinget csak akkor használj, ha az arcodon nincsenek gennyes, gyulladásos elváltozások. A dörzsölés ugyanis iritálhatja a bőrt.

-Érzékeny bőr esetén enzimes peelinget javaslunk, ami lebontja az elhalt hámsejteket, tehát nincs szükség dörzsölésre.

-A peeling másik, az enzimesnél kicsit erősebb változata a lehúzható, maszk jellegű kozmetikum.

3. szakasz: tonizálás

Nagyon lényeges! A tonik visszaállítja a bőr egyensúlyát, segít a smink maradványainak eltávolításában, összehúzza a pórusokat. Mosakodás után töröld át az arcodat tonikkal. Kétféle tonik létezik: alkoholos és alkohol mentes. Ha zsíros, pattanásos bőröd van, használj alkoholos tonikot. A száraz vagy érzékeny bőrre enyhébb szer kell.

4. szakasz: hidratálás

Még a zsíros bőrnek is szüksége van hidratálásra, mert attól felfrissül. A hidratálókrém a bőrápolás alapköve.

-Ha meleg van, használj spriccelős flakonban lévő bőrfrissítőt.

-Belülről is hidratáld magad: igyál sok vizet.

-Fürdés után használj hidratáló balzsamot. A bőr ilyenkor szívja a legjobban magába a különböző bőrtápláló anyagokat.

5. szakasz: mattosítás

A fénylő hatást csökkenthetjük. A mattosító krém magába szívja a felesleges zsírt. De ez csak egy időre szól. Az eljárást  rendszeresen meg kell ismételni. Vidd fel a krémet reggel, aztán napközben áttörölheted az arcodat tonikkal, de használhatsz mattosítókendőt is.

Krémkombinációk:

-Hidratáló-mattosító: zsíros bőrre nappali krémként használható;

-Normalizáló-mattosító: egyértelműen zsíros bőrre használjuk, ami pattanásokra is hajlamos;

-Védő-tápláló: száraz bőrre, illetve erős szél és hideg esetén.

Felejtsük el:

-ceramidok

-kollagén

-Q koezin

-gyümölcssavak

Mi mit jelent?

-agyag: összehúzza a pórusokat

-cink: normalizálja a zsírmirigyek működését

-triklozán: gyulladáscsökkentő

-kamilla és allantoin: bőrnyugtató hatású

Harc a pattanásokkal

Először is: nem olyan nagy pech, hiszen a pattanásoknak is joga van megjelleni! A bőröd abban a korban amiben vagy (10-18 éves korban), nagyon sok zsírt termel.

Ez egyrészt jó, és egyrészt rossz.

Másodszor: Semmiképp se nyomd ki! Ezt csak kozmetikus végezheti el. Használj antibakteriális zselét. Ez lassan hat, de biztonságosan. Ha pedig mégsem bírtad ki, és kinyomtál valamit, azonnal fertőtlenítsd le a helyét.

Jó tanácsok:

Mindig legyen otthon:

-antibakteriális arctisztító

-tonik

-hidratáló vagy hidratáló-mattosító krém

-arcradír

Érdemes alkalmazni:

-tisztító- és hidratálómaszk

-zselé a pattanások ellen

-antibakteriális fluid

-arctisztító kendő

-ásványvizes lemosó

Soha ne vegyél:

-rugalmasítókrém

-betegségből eredő pattanások elleni krém (ez nem azonos a kamszkori pattanásokkal)

 

HAJ:

 

Röviden:

Zsíros (+korpás, hulló) haj:

Ezen könnyen lehet segíteni!

Télen is moshatsz sűrübben hajat, csak hajmosás- és szárítás után mindig vegyél fel sapkát, ha kimész a szabadba.

Bármilyen zsíros és korpás hajra való sampont használhatsz. Ma már számtalan igazán jó igazán jó minőségű sampon van. A fokozott téli hajhullás szintén normális jelenség. Ez egyfajta emberi "vedlés".

 

Részletesebben:

A helyes hajápolás

IS 1006742

Ki ne kívánna magának ideálisan szép hajat? Selymesen fénylőt, könnyen fésülhetőt, rugalmast, puhát, természetes hullámokkal. Ez ma már nem lehet gond ­ gyengéd ápolással elérhető.

A helyes hajápolás a mosással kezdődik. Válasszunk hajtípusunknak megfelelő különösen kímélő sampont. Csak lúgmentes, semleges, esetleg enyhén savas sampont használjunk, mely nem roncsolja a hajat és megőrzi a fejbőr savas köpenyét. Ma már kaphatók kiváló lúg- és szappanmentes, természetes alapanyagú termékek, melyeket a haj állapotának megfelelő különböző, nagy hatékonyságú gyógynövény-, illetve növényi kivonatokkal egészítenek ki.

TIPPEK SZÁRAZ FEJBŐRRE

A hajmosás gyakorisága is egyénileg változó. Száraz fejbőr esetén a ritkább, míg olajos-zsíros fejbőr esetén a gyakoribb hajmosás ajánlott. Ha szükséges, a kímélő samponnal történő mindennapos hajmosás sem lehet káros. Az óvatos hajmosás megakadályozza a haj összekuszálódását. Különösen fontos az alapos öblítés, mivel a sampon marad ványai fénytelenné teszik a hajat. A víz hőmérséklete legyen kellemes (ne túl forró), hogy ne vegye igénybe a fejbőrt és a hajat. Egyedül csak samponnal nem lehet eredményt elérni. A hajmosás utáni hajápoláshoz kaphatók különböző termékek, például hajöblítők, kondicionálók, pakolások. Ezek olyan hatással vannak a hajra, mint a nappali krémek az arcra: simává teszik és védik a környezet káros hatásaitól.

A SZÜKSÉGES PLUSZ

A hajápolók elsősorban növényi fehérjét, pantenolt és megfelelően ápoló hatóanyagokat tartalmaznak, melyek gondoskodnak arról, hogy a külső pikkelyréteg ne tapadjon a hajtőhöz. A sima felszín által a külső káros befolyások számára kisebb az érintkezési felület és erősebben visszaveri a fényt. A haj szépen csillogó, jó fogású, könnyen fésülhető és formázható lesz.

 

 
 

Az öblítőkből keveset masszírozzon a nedves hajba és rövid hatóidő után alaposan öblítse ki.

Vannak olyan hajápolók, melyek elsősorban megelőző védelmet nyújtanak a haj számára: ilyenek az intenzív ápoló hajpakolások az igénybe vett hajra. Kúraszerű használatukkal minden hajmosás után jobban fésülhetővé válik a haj, hatásuk tartós és intenzív. Kisimítják a haj felszínét, a haj pikkelyrétegének apró egyenetlenségeit és csökkentik a súrlódási ellenállást. Csökken a haj mechanikus igénybevétele.

A kondicionáló összetevők mellett elsősorban az ápoló növényi zsíranyagok azok, melyek a hajat újra puhává, rugalmassá és fénylővé teszik. A hajpakolások hatása tartósabb, 3-4 hajmosást is kibírnak. A pakolást legalább 10 percig kell a hajon hagyni. A meleg növeli a regeneráló hatást. Fedje be haját műanyag fóliával (nejlonnal) és tekerjen rá megmelegített törölközőt. A hatóidő letelte után alaposan öblítse le, mivel a maradványai nehézzé teszik a hajat.

HAJMOSÁS UTÁN

A nedves haj különösen érzékeny a mechanikus behatásokra. Ezért nagyon óvatosan kell vele bánni, tehát sosem szabad túl erősen dörzsölni a törölközővel.

Mosás és öblítés után a hajat gyengén nyomkodjuk ki, majd tegyünk rá meleg törölközőt. A törölköző felszívja a nedvesség nagy részét, tehát nem szükséges dörzsölni. Utána ritka fogú fésűvel óvatosan fésüljük át hajunkat. A fésülést a hajvégeknél kezdjük és fokozatosan haladjunk felfelé a fejbőrig, különösen hosszú haj esetén. Nagyon fontos, hogy a fésű és a kefe felszíne sima legyen, mert így nem roncsolja a hajat.

A hajszárítóval ne fújjunk túl forró levegőt hajunkra és túl nedves hajhoz se használjuk. Az alacsonyabb hőmérséklet kíméletesebb a haj és a fejbőr számára is. Kétségtelenül legjobb, ha hajunkat a levegőn szárítjuk, amikor csak lehet, kényeztesse haját ilyen módon.

GYÓGYNÖVÉNYEK A HAJRA

  • Csalán: hatásos korpaképződés és hajhullás ellen, gondoskodik arról, hogy a haj könnyen fésülhető legyen.
  • Vadgesztenye: szabályozza a verejtékmirigyek működését. Hatóanyagai elsősorban a száraz hajra való samponokban találhatók; azt lazábbá, puhává varázsolják.
  • Henna: különösen kímélő ápoló- és hajszínező szer. A haj sima, puha, könynyen formálható és gyönyörűen csillogó lesz tőle.
  • Kamilla: a legsokoldalúbb szépítőszerek egyike. A kamillás sam pon különösen a finom, vékony szálú hajra ajánlott. Erősíti a haj szerkezetét, rugalmassá, csillogóvá teszi.
  • Jukka: saponint tartalmaz, mely természetes habképző.
  • Manuka: mint a teafa, alkalmas a viszkető fejbőrre.
  • Bojtorján: egy régi, népi gyógyászatban használt növény gyökere, hajhullás, ekcéma, sömör és száraz fejbőr ellen használatos.

PROFI MÓDON HAJAT MOSNI

  • Takarékoskodjunk a samponnal. A haj tisztulása már a hab képződésekor elkezdődik.
  • A tiszta haj öblítéskor "csikorog".
  • Tegyük a sampont tenyerünkre és gyengéd mozdulatokkal oszlassuk el a nedves hajon.

     

     

    Köröm:

     

    Amit eszünk, az nagyban befolyásolja körmeink egészségét. Fogyasszunk olyan ételeket, amelyek erőssé és egészségessé teszik körmeinket. Meg se gondolnánk milyen ismert vitaminok hiánya okozhatja körmeink betegségeit.

     

    KörömápoláIS 1750008
  • IS 1750008

    Első találkozásnál az emberek arc után a kézről ítélik meg, milyenek lehetünk. A kezünket használjuk érzelmeink kifejezésére, gesztikulálunk vele. Érdemes hetente legalább fél órát rászánni,hogy jobb benyomást keltsünk, ápoltabbnak tűnjünk :)

     

    Az alapfelszerelés:

    -körömvágó olló, vagy körömcsipesz: a körmök alaphosszra vágásához lesz szükség a kettő közül valamelyikre
    -körömbőrcsiptető: a felesleges körömbőr eltávolítására szolgál, óvatasobban lehet használni, mint a hegyes bőrvágó ollót
    -bőrfeltoló pálcika: ennek segítségével fogjuk feltolni a körömbőrt
    -reszelők
    -körömkefe: puha kefe a körmök tisztításához
    -körömfehérítő ceruza
    -alapozó lakk

    A körömápolás lépései:

    A körömszélre tartsuk mindig merőlegesen a reszelőt. Mindig közép felé, egy irányba reszeljünk. A sarkokat ne reszeljük túl mélyen, mert könnyeb beszakadhat.
    -áztatás:
    A körömágy bőrét fel kell puhítani, ehhez használhatunk körömbőr leszedő oldatot, vagy egyszerű áztatást langyos szappanos vízben.
    -körömbőr visszatolása:
    Három perces áztatás után szárazra töröljük az ujjakat, és visszatoljuk óvatosan a körömágy bőrét
    -tisztítás:
    Körömkefével alaposan dörzsöljük át az ujjakat, nemcsak a piszkot és a körömbőr maradványokat távolítja el, hanem javítja a vérkeringést és ellenállóbbá teszi ezzel a körömbőrt.
    -fehérítés:
    Ha a körmök elszineződtek egy negyed citrommal tisztíthatjuk meg. Kis időre nyomjuk a körömvégeket a citromba.
    -krémezés:
    Használjuk körömbőr krémet, vagy olajokat, amelyek tápanyagokkal látják el körmünket és a körömágy bőrét. Masszírozzuk be hüvelykujjunkkal a krémet körkörös mozdulatokkal. Miután beszívódott a krém, lakkozás előtt zsírtalanítani kell a körmöket.

    Néhány tipp, hogy szép leszen a körmünk:

    Körömolaj:
    Minden este masszírozzzuk be körmeinket tápláló olajjal.
    Otthon készíthető változata:
    -7ml ricinusolajat
    -3ml szójaolajat
    -1 csepp bergamottolajat
    keverjünk össze ás egy kis edénykébe tároljuk. 8 hónapig használható fel.

    Olajfürdő:
    A mandulaolaj ellenállóbbá teszi a körmöt. Hetenként egyszer mártsuk körmeinket langyos mandulaolajjal teli tálkába.

    Pamut kesztyű:
    Hetente egyszer érdemes pakolással kényeztetni kezünket. Vastagon kenjük be kézkrémmel, húzzunk rá fehér pamutkesztyűt és éjszakára hagyjuk rajta.

    Gumikesztyű:
    Ne tegyük ki kezünket a tisztítószerek, vegyszerek káros hatásainak, védjük kezünket gumikesztyűvel.

     

    Néhány tipp körömproblémák kivédésére:

    Beszakadt körmök esetén:
    A beszakadás lehet annak az eredménye, hogy túlságosan bereszeltük oldalt a körmünket. Lehetőleg felül vízszintesen, az oldalakat pedig a lehető legkevésbé ferdén reszeljük.

    Száraz, törékeny körmök:
    Ugyan úgy, mint a hajunknak a körmeinknek is szükségük van bizonyos mennyiségű zsiradékra, hogy megőrizzék rugalmasságukat.
    Ha ez hiányzik töredezni fog a köröm. Ez esetben csak acetonmentes körömlakklemosót használjunk. Masszírozzunk minden nap körömolajat, vagy krémet a körömágy bőrébe. Használjunk olyan kézkrémet, ami körmeinket is ellátja tápanyagokkal.

    Hasadozó körmök:Ilyen körmöt soha nem szabad vágni, mindig csak reszelni.

    Nagyon puha körmök:
    Kellő mennyiségű vitamintól ellenállóbbá válnak a körmök. Segít a körömerősítő lakk.

    Vastag, rugalmatlan körmök:
    Finom reszelővel óvatosan reszelhetjük, és simává tehetjük a köröm felületét. A körömolaj és krém sgít rugalmassabbá tenni a körmöt.

     


     

     

    Fog:

     

    Szépség és ápoltság nem képzelhető el egészséges fogsor nélkül. Ma Magyarországon az ép fogúak aránya nem éri el a lakosság 1 százalékát. Sokan csak nagy fájdalmak esetén mennek orvoshoz.

     

    A fogászati megbetegedések többsége egészen egyszerűen, rendszeres fogmosással és a száj tisztán tartásával megelőzhető. Ennek ellenére hazánkban meglehetősen kevés az egészséges, szép fogsorú ember. Lássuk, melyek a leggyakoribb problémák!

     

    Foglepedék, fogkő

    A fogak felszínén folyamatosan képződik az ételmaradékokból és baktériumokból álló lepedék. Lerakódása már néhány órával a fogmosás után megkezdődik. Ez a fogszuvasodás és a fogágybetegségek leggyakoribb kiváltó oka. A fogkő a felgyülemlő lepedék elmeszesedésével alakul ki. Míg utóbbit csak fogorvos vagy dentálhigiénikus tudja szakszerűen eltávolítani, a foglepedéktől már egy helyes technikával elvégzett fogmosás is megszabadít. Ehhez azonban alapos, szakszerű mozdulatokra és legalább 3 perces tisztogatásra van szükség.

     

    Ínygyulladás

    Ennek első jele, ha a fogmosás során az íny vérezni kezd, majd pirossá és duzzadtá válik. Az ínygyulladás ebben a szakaszban még nem jár fájdalommal, ezért nem is tudatosul. Ha azonban az irritált fogínyt nem kezelik, az elkezd visszahúzódni, és ínysorvadás alakul ki. A fog és az íny közötti kötőszövet elpusztul, kis tasakocska alakul ki a fognyaknál. Az egyre terjedő gyulladás következtében pedig a fog meglazul, és akár ki is hullhat. Az ínygyulladás egyszerűen kezelhető erre a célra kifejlesztett fogkrémekkel, illetve szájvizekkel.

     

                                              Milyen fogkefét válasszak?

     

    - Kézi fogkefék: létezik belőlük kemény, közepes és puha fajta. A fogakon kialakuló lepedék leghatékonyabban a közepesen kemény kefékkel távolítható el. Célszerű mindig száraz fogkefével kezdeni a fogmosást, mert ha a sörték állandóan nedvesek, könnyebben megtelepszenek rajtuk a baktériumok. Ha a sörteszálak szétnyílnak, és a sörtecsomók deformálódnak, érdemes új fogkefét vásárolni.

     
    - Elektromos fogkefék: A forgó fejű változat mellett ma már rezgő fejű elektromos fogkefe is kapható. A klinikai vizsgálatok tanúsága szerint ezekkel sokkal könnyebben és gyorsabban távolítható el a foglepedék, mint a hagyományos kefékkel.


    Fogérzékenység

    Okozhatja szuvasodás, ínysorvadás, a fogkefével való túlzott súrolás, esetleg valamilyen gyógyszerre vagy ételre-italra (pl. friss paradicsom, narancslé, kóla) való érzékenység. Ha az utóbbiak valamelyikéről van szó, az orvos többnyire érzékeny fogakra való, káliumsót tartalmazó fogkrém használatát javasolja. Emellett érdemes puha sörtéjű, lágy fogkefét választani, amely nem irritálja a fogak felszínét és nem sérti fel a fogínyt. 

    Szájszárazság

     

    A szájban termelődő nyál védi a fogakat a szuvasodástól, segít az emésztésben és biztosítja az első védelmi vonalat a fertőzésekkel szemben. Szájszárazság akkor alakulhat ki, ha a nyáltermelő mirigyek nem működnek megfelelően. Ezt kiválthatja betegség, valamilyen gyógyszer mellékhatása, esetleg idegkárosodás. A kellemetlen panasz enyhíthető speciális fogkrémmel és cukormentes rágógumival. A szájszárazságban szenvedőnek érdemes kerülniük a száraz ételeket és az alkoholt, illetve koffeint tartalmazó italokat.

     

    Szem:

     

    Az igéző szem nem lehet véres, vagy vörös! Elijeszted magadtól a pasikat! Ez így nem mehet tovább! Ha szép szemeket akarsz, akkor vedd a kezedbe a lehetőséget, és tegyél ellene addig, amíg lehet!

     

    Hallottál már a szemcseppről? Az nem csak a szem fájásakor vehető kézbe, hanem a véres és vörös szem észrevételekor is! Sőt, akkor a legjobb! Vannak olyan emberek akiknek már a 10 perces tévézéskor vagy számítógépezéskor megfájdul a szemük, és képtelenek tovább ott ülni. Viszont ha ott ülnek, akkor készülhetnek arra, hogy vörös lesz a szemük, vagy ami annál is rosszabb: véres! És az szörnyen fáj néhány esetben! Ezeknek az embereknek hasznos dolog, ha naponta csöppentenek a szemükbe!

    Téves hit, hogy a szembe való csöppentés fáj! Van, aki csak az állítólagos fájdalomtól nem mer a szemébe cseppenteni! Pedig nem ördöngős! Kész felfrissülés, amikor újra kinyitja az ember a szemét, és lát!

    A cseppentést este és reggel ajánlott elvégezni, mert reggel felfrissíti a szemeket, este pedig nyugodtá teszi, hogy valóban kényelmes, és tökéletes legyen az éjszaka, fantasztikus legyen a gyönyör az nyugodt alvás közben!

    Este fürdés után csináld! Nem kell különösebben nekikészülni, elég, ha odakészítessz egy zsebkendőt, amivel megtörlöd, ha könnyezni kezdessz!

    Ha segíteni akarsz magadon, akkor ezt az eljárást választod, ha viszont továbbra is kitartó akarsz maradni, akkor már késő lesz..

     

    Ajkak:

    A töredezett, kiszáradt ajkakra még ránézni is rossz! Sok fiú azért halasztja a csókot, mert fél, hogy a párjának a szája felgerebjézi az az övét! Ugye nem szeretnéd, hogy emiatt elijeszd a barátodat? Akkor tegyél ellene!

     

    Cserepes, kiszáradt ajkak? A fiúk szemében ez manapság még a fogszabályozónál is szörnyűségesebb! Félnek tőled! Ha átsírod az éjszakákat miatta, attól nem lesz jobb a szád állapota!

    Sok régi gyógyír van a gyönyörű és kiemelt ajkak megtartására, rosszabb esetben elérésére.

    Az egyik, hogy minden este - lehetőleg fürdés után - kend be a szádat szőlőzsírral! Ajánlott a Labello krém, amit szájra használunk, és még az illata is fantasztikus! Ráadásul még a legnagyobb hipermarketben is megtalálhatod! Méghozzá olcsón!

     

    Ha a kiemelést szeretnéd megvalósítani, akkor a legjobb kontúrt válaszd! Persze ha égbe szökő az ára, akkor hagyd a fenébe, beérsz egy egyszerűvel is! A kontúrceruza legyen puha és nem túl hegyes! Akinek bizonytalan a keze, és nehezére esik egyetlen vonallal keretezni, az jelöljön ki két pontot a felső ajkon, és ezeket próbálja összekötni egy vonallal! Bátran kísérletezgess a színekkel! Ha a természetes szépségedet akarod kihangsúlyozni, akkor a barnás árnyalatokhoz nyúlj, satírozd el a keretező vonalat, majd jöhet a rúzs, és erre a fény, amelytől még csillogóbbá válik az ajkad.

    Az újgenerációs szájfények zselés hatóanyagokat tartalmaznak, nem ragadnak, ráadásul puhítják a bőrt.

     

    A csók a leghatásosabb edzés, amellyel az ajkainkat formában tarthatjuk. Ugyanis, amikor csókolódzunk, 23 arcizmunk mozog, 12 kalóriát égetünk el, a pulzusunk 70-ről akár 150-re is felmehet. Egy szenvedélyes csóknál a partnerek körülbelül 15 kilós nyomással préselik ajkukat a másikéhoz.
    Hordjunk a táskánkban mentolos cukorkát, vagy rágógumit! Ez hozzátartozik a jól ápoltsághoz, az üde lehelethez, és feltétele az érzéki csóknak.
    A száj izomzatát eddzük naponta néhány percig úgy, hogy vidáman fütyülünk, majd utána mélyen be- és kilélegzünk, hogy a bőrünk színe egészséges legyen. Végül a tréninget fejezzük be O, I és Á betűk egymás után ötszöri ismétlésével!
    Radírozzuk rendszeresen az ajkat, naponta ápoljuk kétszer ajakápoló szerrel, és védjük a napsugaraktól!

     

    Láb:

     

     

    Szőrtelenítés

     

     

    A férfiak gyengéje a feszes fenék, a mellek, és a kezek mellett a lábak. A fénylő, feszes, szőrtelenített, selymes lábak. És csak az alkalomra vár, hogy megszólítson, és hogy a szőke lovagod legyen...

     

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.